PeTitan Kft. logo 2001 óta a garázsiparban, mostanra több mint
500 műszaki vizsgálóállomáson.
2001 óta a garázsiparban.

A vezetéstámogató rendszerek támogatója: Sice PROADAS

Egyszer volt a tempomat

görgőfelújítás

Az autóipar figyelemre méltóan fejlődik: az önvezetés, az elektromos hajtás, az összekapcsolhatóság és a digitalizáció azok a témák, amelyek az autók fejlődését kísérni fogják az elkövetkező években.

A járműgyártók és az Európai Unió azzal a céllal fektetnek be, hogy a mobilitás fenntartható és biztonságosabb legyen, nulla kockázattal. A biztonság és az önvezetés felé tett első lépés az Advanced Driver Assistance Systems (magyarul fejlett vezetőtámogató rendszerek, ennek rövidítése az ADAS) bevezetése, amelyek manapság már nem csak a csúcskategóriás autókban elérhetőek, hanem egyre inkább jelen vannak a középosztályban és a „haszonelvű”, vagyis inkább hasznosnak és praktikusnak, mint vonzónak tervezett járművekben is.

Az előrejelzett adatok szerint 2020-ra a közúti járművek 40%-a fel lesz szerelve legalább kettő vezetőtámogató rendszerrel és 2025-ben ezeknek a rendszereknek a globális piaci forgalma 26 milliárd dollár lesz.

Ezt nevezzük exponenciális növekedésnek! Az új európai szabványok azt jelzik, hogy 2022-től kezdődően az automatikus vészfékezés (AEB) minden új járműben kötelező felszereltség lesz.

Ezen rendszerek terjedése azt jelenti, hogy az ellenőrzésükhöz szükséges berendezések nélkülözhetetlenek lesznek az autójavítás területén. Ebben az összefüggésben a technikusnak képesnek kell lennie értelmezni az autóból, az adatbázisokból és a felszerelésből származó információkat, és fel kell készülnie az új technológiákra.

A gépjármű-mobilitás fejlődésének mindig élvonalában lévő Nexion elérhetővé tette a keréktől a járműig terjedő diagnosztizálásra és az beállításra vonatkozó know-how-ját, berendezéseket tervezve az ADAS rendszerek ellenőrzésére és kalibrálására több márka járművein azzal a céllal, hogy minden autó javítással foglalkozó részére kínáljon egy elérhető lehetőséget arra, hogy egyszerűen, pontosan és szakszerűen hozzáférhessenek az új technológiákhoz.

Rég volt már, hogy a járművek teljesen manuálisan működtek és a vezetőnek állandóan teljes kontrollja volt a járműve felett.

Valahol az 1950-es évek vége felé a sebességtartó automatika, vagyis a tempomat belépett a piacra: a forradalmi sebességbeállítási technológia, amely először tette lehetővé az autósok számára, hogy egy előre meghatározott sebességet „rögzítsenek”, és következésképpen pihentetőbb legyen az útjuk, miközben betartják a sebességkorlátozásokat, és ennek eredményeként ráadásul üzemanyag-megtakarítást érnek el.

Körülbelül az 1950-es években az első blokkolásgátló fékberendezést a Mercedes tervezte és szabadalmaztatta. De a fejletlen technológiák miatt a stuttgarti székhelyű társaságnak 1970-ig kellett várnia egy meggyőző nyilvános demonstrációra, és az ABS-rendszert csak 1978. augusztus 22-től lehetett rendelni, mint opciót a Mercedes S-osztályba, a csoport zászlóshajóiba. A többi már történelem: 2004 óta a törvények előírják, hogy Európában minden új autót blokkolásgátlós fékrendszerrel kell felszerelni.

Azóta ezen a területen a kutatás megállíthatatlan volt. Az autonóm vagyis önvezetés a végső tesztelési szakaszban van, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a járművezetők lassan inkább opciók lesznek, mint követelmények. Nekünk már könnyű felismerni a jövő jeleit a jelenben. A kulcsszó az ADAS, az úgynevezett „Fejlett Vezetőtámogató Rendszerek”. Korszerű, folyamatosan tökéletesített segédeszközök, amelyek megkönnyítik a vezetést, és javítják a járművezetők, az utasaik és a gyalogosok biztonságát.

Az ADAS rendszerek automatikusan hajtanak végre hihetetlenül összetett feladatokat, és aktív vagy passzív osztályba sorolhatók. Az aktív rendszerek funkciója a vezető figyelmeztetése és a jármű korlátozott irányítása a veszélyes események elkerülése érdekében, míg a passzív rendszerek vizuális vagy akusztikus információk útján figyelmeztetik a járművezetőket. Próbáljuk meg feltárni ennek a komplex és folyamatosan fejlődő területnek a legszélesebb körű funkcióit. A számtalan rövidítésben történő eligazodáshoz cikkünk végén található egy ADAS szótár, érdemes áttekinteni.

görgőfelújítás

Miért olyan fontos az ADAS-kalibrálás?

Manapság egyre több új autó van felszerelve korszerű vezető támogató rendszerrel (ADAS). A leggyakoribbak a következők: frontális ütközés figyelmeztetés, automatikus vészfékezés, adaptív sebességtartó automatika, sáv elhagyás figyelmeztetés, sávtartó asszisztens, holttér ellenőrzés, parkolási segítség / önparkolás, adaptív fényszórók, amelyek a jármű kormányzásával fordulnak, automatikus aktiválódnak és állítják a távolsági fényszórókat.

Az ADAS a járműbe épített különféle érzékelőkön kapott adatokon alapszik, amelyek lehetővé teszik a rendszerek számára, hogy „lássák”, mi történik az autó körül. A leggyakoribbak a radarok, az ultrahangos érzékelők és a kamerák. Egyes rendszerek egyetlen érzékelőből származó információkat használnak, de mások több érzékelőből származó információkat - ezt a folyamatot hívják szenzor-fúziónak - kombinálnak, hogy pontosabb képet kapjanak a helyzetről.

Nem kétséges, hogy ma minden javítóműhelynek, legyen szó szerelőről, gumiabroncs-javítóról, szélvédő-specialistaról vagy karosszéria-javítóról, megfelelő eszközökre, technológiára és partnerre van szüksége az új járművekre szerelt elektronikus biztonsági rendszerek megfelelő javításához és kalibrálásához.

Az ADAS javítás utáni kalibrálása elengedhetetlen, mivel ezen rendszerek feladata, hogy garantálják az utasok védelmét a járműben. Az ügyfelek egyre inkább (pozitív módon) függenek az elülső és a hátsó kameráktól, a holtteret figyelő monitoroktól és a sávsegítő technológiáktól. Amikor a vezető ma beül a kormánykerék mögé, bízik a jármű biztonsági rendszereiben.

görgőfelújítás

1. Adaptív sebességszabályzás 
2. Vészfékezés, gyalogos felismerés, frontálisütközés-figyelmeztetés
3. Bejövő jármű értesítés
4. Jelzőtábla-felismerés 
5. Sávelhagyás-figyelmeztetés 
6. 360 fokos kamera 
7. Parkolásasszisztens 
8. Holttérfigyelés 
9. Hátsóütközés-figyelmeztetés 
10. Parkolásasszisztens

Képzeljük el az alábbi helyzetet: baleset után az ügyfél átveszi a járművét megbízható karosszériajavítójától, elégedett a külső javításokkal. Hazafelé a Blind Spot Assist, (holttér figyelő) amely a visszapillantó látóterén kívül eső tárgyakat figyelő rendszer, nem működik a várt módon, és a járművezető nem látja a holttérben lévő autót, így újabb balesetet szenvedve.

Ez csak egy példa. Ugyanez a forgatókönyv megismétlődhet a frontális ütközés figyelmeztető rendszer, az adaptív sebességszabályozó rendszer, a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszerek, az automatikus vészfékezés és más fejlett járművezetői segédrendszerek hibás működése miatt, amelyeket a karosszéria javítása során a baleset után nem megfelelően kalibráltak, de ugyanez vonatkozik a szélvédő cseréjére is. Manapság az ADAS-kalibrálás döntő tényező egy megfelelően és biztonságosan működő jármű számára.

A legtöbb ADAS-érzékelő pontos kalibrálást igényel.

Vegye figyelembe, hogy az autó érzékelője, még ha csak egy kissé hibásan is van igazítva, egy meghatározott tengelytől eltérő területre fog mutatni. Az érzékelők könnyen elállítódhatnak, még kisebb ütközések is okoznak eltérést. De nem csak ezek okozhatnak eltéréseket: a kalibrálás kötelező még olyan általános karbantartási munkák után is, mint például a szélvédő cseréje, a felfüggesztés javítása vagy a futómű-beállítás.

görgőfelújítás

A nem kalibrált ADAS rendszerek veszélyei

A vezető figyelmeztetésére, vagy a jármű megállítására vagy akár irányítására tervezett rendszereknek a balesetek megelőzése és az életmentés érdekében mindig hatékonynak kell lenniük, és a legkisebb funkcióval bezárólag kell kalibrálni. A legtöbb rendszer együtt működik a jármű belsejében található más rendszerekkel, és adatokat küld a modulhoz, amely viszont vezérli a jármű működését. A radar és az érzékelők kalibrálása elengedhetetlen annak biztosításához, hogy a rendszerek szükség esetén aktiválódjanak. A kalibrálás megakadályozza a hamis riasztások aktiválását is.

A rendszerek kalibrálása a sebesség és a távolság helyes meghatározása érdekében elengedhetetlen a teljesítmény optimalizálásához és a halálos balesetek csökkentéséhez. Az érzékelő kalibrálásának hibája - például az automatikus fékezés asszisztens esetén - ütközéshez vezethet egy másik járművel, amely egyébként elkerülhető lenne, vagy egy gyalogos elütését okozhatja, aki hirtelen kiszalad az úttestre.

A terület minden szereplőjének, a járművezetőknek és a különböző szinteken működő autójavítóknak egyre jobban tisztában kell lenniük azokkal a különféle előnyökkel és kockázatokkal, amelyek az új gépjármű-biztonsági rendszerek kitesznek minket. A rendszerek kalibrálása nem lehetőség vagy opció. Ez alapvető fontosságú. Ez egy olyan biztonsági eljárás, amely összehasonlítható a repülőgépeken végzett karbantartási ellenőrzésekkel, a biztonságos repülés érdekében. Egyszerűen csak el kell végezni. Ennyi.

Manapság az autók gyorsabbak, jobb felfüggesztéssel, gumiabroncsokkal és kiváló ütközési tesztekkel rendelkeznek, de a járművezetők figyelmét soha ennyi dolog nem vonta el. Eltereli figyelmüket az egyre nagyobb forgalom, a stressz vagy az okostelefonok. Sokan, többé-kevésbé tudatosan, egyre inkább támaszkodnak az ADAS rendszerek által nyújtott funkciókra. Egy másik ok arra, hogy ezeket mindig a maximális hatékonyságú állapotban tartsuk. Ma a Sice-nek köszönhetően a szakemberek számíthatnak a teljes és hatékony képzési támogatásra, valamint a fejlett diagnosztikai szoftverekre és berendezésekre, hogy szakértővé váljanak az ADAS rendszerek kalibrálásában.

görgőfelújítás

PROADAS: gyors, pontos, ergonómikus és intuitív rendszer

A PROADAS a Nexion által kifejlesztett univerzális rendszer a különböző márkájú járművek fejlett vezetői segédrendszereinek ellenőrzésére és kalibrálására. A könnyű használat, a pontosság és a maximális ergonómia néhány olyan tényező, amelyben a PROADAS különbözik. Ennek a berendezésnek a sokoldalúsága kielégíti sok vásárló igényeit, például futóműállító berendezéssel rendelkező vagy anélkül felszerelt műhelyek, szerelő műhelyek, karosszériás műhelyek, szélvédő-javítók.

A ProAdas rendszer főbb előnyei:

görgőfelújítás

  • Kompatibilis személy és haszongépjárművekkel.
  • Kompatibilis járműemelős vagy szintezett tesztállásokkal, a szoftver figyelembe veszi az offszettet annak megfelelően hol helyezkedik el a jármű.
  • Kompatibilis a Nexion * 2016 után gyártott
    CCD futómű beállítóival; a jármű futómű beállítása után,
    elvégezhető az ADAS kalibrációs eljárás, melyhez a futóműállító
    CCD érzékelői használhatóak.
  • Ergonómikus munkahelyzet, „minden elérhető”; a kialakításnak köszönhetően a felhasználónak nem kell mozognia, hogy
    összehangolja a rendszert a járművel.

görgőfelújítás

  • A használathoz csupán egy emberre van szükség.
  • Megfelel a járműgyártók eljárásainak.
  • A berendezés pontos beállítása és pozicionálása CCD érzékelőkkel.
  • Komplett jelentés nyomtatás beleértve:
    Példa az előzetes ellenőrző jelentésre.
    Műhely és ügyféladatok.
    Beérkezett jármű állapota.
    PROADAS pozicionálás adatok.
    ADAS kalibrációs eredmények.
    Kerékdőlés és összetartás értékek, bakapcsolt AllInOne szoftverrel.
    Kimenő jármű állapota.

A lefedett járműmárkák:
Alfa Romeo, Audi, BMW, Citroen, Fiat, Ford, Hyundai, Infinity, Jaguar, Jeep, Land Rover, Mercedes-Benz, Mini, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Seat, Skoda, Smart, Toyota, Volkswagen, Volvo

A grafikus felhasználói felület segítséget nyújt a felhasználónak lépésről lépésre a rendszer igazításában. A rendszer gyors igazítása és pozicionálása a sok integrált érzékelő valós idejű információjának köszönhetően; SZABADALMAZTATÁS ALATT. Az ADAS diagnosztikai szoftverbe integrált, előzetes futómű beállítás ellenörző szoftver, hogy ellenőrizzék a kerékdőlés és összetartás értékét a jármű gyártó előírásainak megfelelően, a megfelelő értékek beállítása szükséges az ADAS-érzékelők kalibrálása előtt ; SZABADALMAZTATÁS ALATT.

görgőfelújítás görgőfelújítás görgőfelújítás

Technikai szempontból az ADAS rendszerek mérését befolyásolja a járműnek a kerékösszetartása és a tolószöge. Az ADAS-kalibrálás előfeltétele, hogy a jármű és az ADAS-kalibrációs panel tökéletesen illeszkedjen egymáshoz. Ha egy kamerát vagy radart a javítás idejére eltávolítanak a járműből , akkor azt a gyártó eljárásainak megfelelően újra kell kalibrálni. Ha a radar hatótávolságát vagy a kamera látóterét megváltoztatja az érzékelő rögzítési pontjainak megváltoztatása vagy a tolószög, akkor az ADAS rendszer fals aktiválása vagy deaktiválása is előfordulhat.

Karbantartás és kalibrálás

Az ADAS-rendszer kalibrálásának kétféle módja van. Az egyik módszer magában foglalja az eszközre szerelt "lencsék" alkalmazását, az érzékelőktől pontos távolságra. A lencsék mintáit a jármű kamera felismeri, és tükrözik a fényt. Az újrakalibrálási folyamat egy diagnosztikai eszközzel indul. A másik módszer egy tesztvezetés, amelyet egy diagnosztikai eszköz segítségével indítottak.

Annak ismerete, hogy a szélvédő mögött egy kamera vagy a hűtőrács mögött egy radar egység van, segíthet a helyes döntések meghozatalában az igazítás vagy javítás előtt, alatt és után.

Legyen Ön az elsők között aki megoldást nyújt ügyfeleinek az ADAS rendszerek kalibrálásában, kérje ajánlatunkat még ma! Fektessen be a jövőbe!

görgőfelújítás

Olyan ügyfeleknek akik nem rendelkeznek SICE CCD futóműállítóval. Tartalma PROADAS SCE1000 állvány, radar panel, Win 10 tablet, Basic alignment SCE1000 KIT mérőfejek és kormányrögzítő, karbon mérőfejtartók 10-26", Pre- check szett az SCE 100hez, 12 hónap PROADAS liszensz.

Minden szükséges kiegészítő elérhető cégünknél! Socio X3 diagnosztikai műszer, SGW Key az FGA csoport járműveinek kalibrálásához és kalibráló panelek számtalan márkához: Mercedes, Alfa Romeo, Nissan, Volkswagen csoport, Kia-Hyundai, FIAT, PSA csoport, JEEP, Renault, Mazda.

Keressen minket, kérje ajánlatunkat és legyen az elsők közt aki a közeljövőben szinte bármilyen szerviztevékenység után közvetetten felmerülő ADAS kalibrálási feladatra már felkészült!

ADAS szótár

Extravagáns rövidítések, amelyek átalakítják az autóipar jövőjét. Bizonyos rövidítések különböző autógyártók által használt betűszavak közel azonos funkciókra, így előfordulnak hasonló leírások eltérő rövidítésekre.

A

ACC - ADAPTIVE CRUISE CONTROL (adaptív sebességtartó/tempomat) Sebességtartó automatika, amely automatikusan beállítja a sebességet radar vagy lézeres érzékeléssel, miközben fenntartja a biztonságos távolságot az előtte lévő járművektől.

AHBC - ADAPTIVE HIGH BEAM CONTROL (Adaptív Távolsági Fényszóró Szabályozás) Fényszóró vezérlő rendszer mely felismeri az úton lévő más járműveket, automatikusan állítja a fényszórókat, és újra aktiválja őket, amikor már nem áll fenn más járművezető elvakításának a veszélye.

ALC - ADAPTIVE LIGHT CONTROL (Adaptív fény szabályzás) Az adaptív fényszabályozó érzékeli a szembejövő forgalmat és az előttük haladó járműveket, automatikusan beállítva a távolsági és a tompított fény magasságát.

ANV - AUTOMOTIVE NIGHT VISION (Automotiv éjszakai látás) Az „éjjellátó képesség” hőkamerával vagy infravörös megvilágítással rögzít képeket, és a műszerfal kijelzőjén megjeleníti azokat. Ez növeli a járművezető észlelését és látótávolságát éjszaka.

AEB - AUTONOMOUS EMERGENCY BRAKING (Automata vészfékrendszer) Az automata vészfékezés figyeli az autója előtt lévő járművek távolságát, és felismeri azokat a helyzeteket, ahol az ütközés veszélye fenyeget. Ezután a fékezés automatikusan aktiválódik, hogy elkerüljék az ütközést vagy enyhítsék annak hatásait.

APS – AUTOMATIC PARKING SYSTEM (Automatikus parkoló rendszer) Egyes rendszerek a teljes manővert automatikusan hajtják végre, mások pedig egyszerűbben azt tanácsot adnak a vezetőnek, hogy tudja mikor kell fordítani a kormánykereket és mikor kell megállni.

B

BSD - BLIND SPOT DETECTION BSM - BLIND SPOT MONITORING BSW - BLIND SPOT WARNING (Holttér érzékelés - figyelés - figyelmeztetés) A holttér érzékelő rendszerek információkat szolgáltatnak az úgynevezett jármű holtterekről, amelyek olyan területek, amelyek a járművezető számára nem láthatók könnyen. Egyes rendszerek riasztást adnak, ha a holttérben észlelnek egy tárgyat, míg mások kamerákkal továbbítják a képeket a műszerfal képernyőjére.

BOP - BACK-OVER PROTECTION (Hátrameneti védelem) A hátrameneti védelem vagy megelőző rendszer kombinálhatja az ultrahangos kamerákat és a hátsó nézeti kamerákat a biztonság növelése érdekében, biztosítva, hogy a vezető nem ütközik gyalogosba, járműbe vagy más tárgyba hátramenetben.

C

CIB - CRASH IMMINENT BRAKING, COLLISION IMMINENT BRAKING (Ütközés elkerülő fékezés) A CIB-rendszerek automatikusan aktiválják a féket közvetlen veszélyhelyzet esetén, ha a vezető nem reagál a figyelmeztetésekre.

CDW - COLLISION DETECTION WARNING (Ütközés figyelmeztetés) Az ütközésérzékelő figyelmeztető rendszerek különféle érzékelőket használnak annak meghatározására, hogy fennáll-e a veszélye annak, hogy a jármű nekiütközik egy másik tárgynak. Ezek a rendszerek érzékelik más járművek, gyalogosok vagy más úton lévő tárgyak közelségét. Ha a járművet ütközés veszélye fenyegeti, akkor a rendszer figyelmezteti a vezetőt, és megelőző intézkedéseket hoz, például a fék előterhelését, vagy a biztonsági övek megfeszítését.

CAS - COLLISION AVOIDANCE SYSTEM (Ütközés elkerülő rendszer) Az ütközés elkerülésére szolgáló rendszerek különféle érzékelőket használnak annak meghatározására, hogy egy jármű összeütközhet-e más járművekkel, gyalogosokkal vagy más úton lévő tárgyakkal. Amikor ez megtörténik, az ütközéselkerülő rendszer figyelmezteti a vezetőt és aktiválja a megelőző intézkedéseket, például a fék előterhelését, a biztonsági övek megfeszítését.

CMS – CAMERA MONITOR SYSTEM (Kamera figyelő rendszer) Olyan rendszer, amely monitort és kijelzőt ad az autóhoz, megjelenítve a külsőleg felszerelt kamerák képét. Például olyan visszapillantó kamera, amely kiküszöböli valamelyik visszapillantó tükör szükségességét, és jobb képet nyújtanak a jármű környékéről.

CTA – CROSS TRAFFIC ALERT (Keresztirányú forgalom figyelmeztetés) Tolatáskor segíti a járművezetőt az autó mögötti keresztirányú forgalom észlelésében multiszenzoros vagy nagy látószögű kamerák segítségével.

D

DDW – DROWSY DRIVER WARNING (Álmos vezető figyelmeztetés)


DMS – DRIVER MONITORING SYSTEM (Vezető megfigyelő rendszer) A vezető álmosságérzékelő rendszerei kamerákat vagy más érzékelőket használnak annak meghatározására, hogy a vezető figyelme továbbra is az úton van-e, és a jármű vezetése biztonságos-e. A legtöbb rendszer nyomon követi a pislogások gyakoriságát és a tekintet irányát. Ezek közül a rendszerek közül néhány a vezető fejmozgásai alapján észleli, amikor elálmosodik.

E

EVWS - ELECTRIC VEHICLE WARNING SOUND (Elektromos járművekre figyelmeztető hang) A gyalogosok figyelmeztetésére szolgáló rendszer, amely figyelmezteti a gyalogosokat, ha nagyon kevés zajt kibocsátó elektromos járművek vannak jelen.

EDA - EMERGENCY DRIVER ASSISTANT (Vészhelyzeti vezető asszisztens) Egy rendszer, amely figyelemmel kíséri a járművezető viselkedését. Ha a rendszer „arra a következtetésre jut”, hogy a vezető már nem képes biztonságosan vezetni a járművet, akkor átveszi a fékek és a kormánykerék irányítását, és megállítja a járművet.

F

FCW - FORWARD COLLISION WARNING FCWS - FORWARD COLLISION WARNING SYSTEM FCA - FORWARD COLLISION AVOIDANCE (Ráfutásos ütközésre figyelmeztető rendszer) A ráfutásos ütközésre figyelmeztető rendszerek különféle érzékelőkkel határozzák meg, hogy fennáll-e a jármű ütközési veszélye más járművekkel, gyalogosokkal vagy az úton lévő más tárgyakkal. Ha a járművet közvetlen ütközés veszélye fenyegeti, a rendszer figyelmezteti a vezetőt és megelőző intézkedéseket hoz, például fék előterhelését, a biztonsági övek megfeszítését vagy kormányzást.

G

GFHB - GLARE-FREE HIGH BEAM (Vakításmentes távolsági fényszóró) Ha a kamera egyéb forgalmat észlel az úton, akkor a távolsági fények fényeloszlását úgy állítják be, hogy elkerüljék a szemből vagy előttünk közlekedő vezető elvakítását.

H

HLA - HEAD LAMP ASSIST (Fényszóró asszisztens) Ha a kamera egyéb forgalmat észlel az úton, akkor a távolsági fények fényeloszlását úgy állítják be, hogy elkerüljék a szemből vagy előttünk közlekedő vezető elvakítását.

HUD - HEAD-UP-DISPLAY (Head up kijelző) Egy átlátszó kijelző információt mutat az első szélvédőn, lehetővé téve a járművezetőknek, hogy a szemét az úton tartsa ahelyett, hogy le kellene néznie a műszerfalra információkért.

HDC - HILL DESCENT CONTROL (Lejtmenet vezérlés) Olyan rendszer, amely szabályozza a sebességet a fék vagy másik sebességfokozatra való váltás által lejtmenet közben.

I

ISA - INTELLIGENT SPEED ADAPTATION, INTELLIGENT SPEED ADVICE (Intelligens sebesség asszisztens) Rendszer, amely figyeli a jármű sebességét, és figyelmezteti a vezetőt, hogy lassítson, ha az meghaladja a megengedett határértéket. Általában útjelzés felismerési és navigációs adatokat használ az engedélyezett sebességkorlátok meghatározására.

IHBC - INTELLIGENT HIGH BEAM CONTROL (Intelligens távolsági fényszóró vezérlés) Ha a kamera egyéb forgalmat észlel az úton, akkor a távolsági fények fényeloszlását úgy állítják be, hogy elkerüljék a szemből vagy előttünk közlekedő vezető elvakítását.

L

LCA - LANE CHANGE ASSISTANCE (Sávváltás asszisztens) Figyelmeztet a szomszédos sávokban lévő járművekre sávváltáskor. Általában a jármű a visszapillantó tükrében villogó kijelzéssel, fénnyel figyelmeztetheti a vezetőt.

LCA - LANE CENTERING ASSIST (Sávtartó asszisztens) Egyesíti az elülső kamerát, amely képes felismerni az útvonal-jelöléseket, egy elektromos vezetési rendszerrel, miközben a járművet a sáv közepén tartja.

LD – LANE DIRECTION (Útvonal érzékelés) Első kamera használata az útvonal-jelölések észleléséhez.

LDW - LANE DEPARTURE WARNING LDWS - LANE DEPARTURE WARNING SYSTEM (Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer) Előre néző kamera segítségével figyeli az útvonal jelöléseket és figyelmeztet ha a sáv elhagyását érzékeli anélkül, hogy az irányjelzőt használta volna a vezető.

LKA - LANE KEEPING ASSIST (Sávtartó asszisztens) Egyesíti az elülső kamerát, amely képes felismerni az útvonal-jelöléseket, egy elektromos vezetési rendszerrel, miközben a járművet a sáv közepén tartja.

M

MOD - MOVING OBJECT DETECTION (Mozgó tárgy érzékelése) A jármű körül mozgó tárgyakat észlel, általában parkolás vagy lassú manőverek közben. Általában több, a jármű körül elhelyezett kamerát használ.

N

NVA - NIGHT VIEW ASSIST (Éjszakai nézet) A Night View Assist hőkamerával vagy infravörös megvilágítással készít képeket, és a műszerfal kijelzőjén megjeleníti. Ezáltal a vezető észlelését javítva éjjel.

O

OD – OBJECT DETECTION (Objektum érzékelés) Mesterséges látási algoritmus, amely objektumokat, például gyalogosokat, járműveket, állatokat vagy kerékpárosokat észlel.

OSD - OPTICAL SURFACE DIRT (Az optika felületi szennyeződése) Kamerarendszer, amely automatikusan észleli, hogy a kamera lencséje szennyezett-e, és figyelmezteti a járművezetőt, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket.

P

PD – PEDESTRIAN DETECTION PDS – PEDESTRIAN DETECTION SYSTEM (Gyalogos észlelő rendszer) Olyan rendszer, amely a kamera segítségével felismeri a gyalogosokat a jármű előtt vagy mögött.

PAEB - PEDESTRIAN AUTOMATIC EMERGENCY BRAKING (Gyalogos automata vészfék) Olyan rendszer, amely aktiválja az automatikus fékezést, ha gyalogosok vannak a jármű előtt.

PLD - PARKING LINE DETECTION (Parkoló vonal észlelése) Rendszer, amely érzékeli az útfelületen található felfestéseket ("csíkokat") a parkolóhelyek pontos helyének meghatározására.

PSMD - PARKING SLOT MARKING DETECTION (Parkolóhely jelölés észlelése) Rendszer, amely érzékeli az útfelületen található felfestéseket a parkolóhelyek pontos helyének meghatározására.

R

RCTA - REAR CROSS-TRAFFIC ALERT (Hátsó keresztirányú forgalom) Több érzékelő vagy széles látószögű kamera található a jármű hátuljában, felismerve az oldalról érkező forgalmat, és tipikus parkolási helyzetekben hasznos.

RVC - REAR VIEW CAMERA (Hátsó kamera) A jármű hátuljára felszerelt kamera mely a jármű mögötti területet figyeli.

S

SVC - TELECAMERA SURROUND VIEW (Telekamera külső nézet) Többkamerás surround nézetű kamerarendszerek, amelyek rögzítik és megjelenítik az autó körüli területet egyetlen integrált nézetben a műszerfal kijelzőjén.

SVPA - SURROUND PARK ASSIST (Külső parkolási asszisztens) Parkolósegéd rendszer mely többkamerás rendszerrel rögzíti és megjeleníti az autó körüli területet egyetlen integrált nézetben a műszerfal kijelzőjén.

SAD - SEMI-AUTONOMOUS DRIVING (Fél-automata vezetés) Olyan vezetési rendszer, amely majdnem önálló, de megköveteli a vezetőtől, hogy ellenőrizze és átvegye a jármű irányítását, ha az automatizált vezetési rendszer nem működik biztonságosan.

T

TJA - TRAFFIC JAM ASSIST (Forgalmi dugó asszisztens) A Traffic Jam Assist rendszer fenntartja a távolságot, beállítja a sebességet és opcionálisan átveszi a kormánykerék irányítását alacsony sebességű forgalmi helyzetekben, dugóban.

TSR - TRAFFIC SIGN RECOGNITION (Közlekedési tábla felismerés) Ez egy kamera alapú technológia, amely felismeri és elemzi a közlekedési táblákat. A sebességkorlátozások például felhasználhatók a jármű sebességének szabályozására. A fontos útjelző táblákat általában a műszerfalon mutatják, hogy tájékoztassák a vezetőt.

TLR - TRAFFIC LIGHT RECOGNITION (Közlekedési lámpák felismerése) A közlekedési lámpák felismerő rendszere egy kamerán alapuló technológia, amely felismeri és elemzi a közlekedési lámpákat, akár a vezető tájékoztatása érdekében, akár az önálló vezetéshez szükséges információkkal a jármű számára.

W

WWDA - WRONG-WAY DRIVING ALERT WWDW - WRONG-WAY DRIVING WARNING (Rossz irányba haladás figyelmeztetés) Rendszer, amely figyelmezteti a vezetőt, ha az autó rossz irányba halad. Általában útjelzési felismerő rendszert használ.